A hűvös és zárkózott Saitou Yakumo egykedvűen tengeti egyetemista napjait, miközben jó pénzért különleges ügyeket old meg – hála nem mindennapi, vörös színű bal szemének, amivel képes látni a halott lelkeket. Egy rejtélyes szellemjárás kapcsán az életébe berobbanó Ozawa Haruka azonban kizökkenti ebből a kellemesen nyugodt életvitelből. Az állandóan furcsa esetekbe botló lány szinte naponta nyitja rá az ajtót az egykedvűen szunyókáló Yakumóra, és keveri különös eseményekbe: legyen az egy kíméletlen sorozatgyilkos utáni hajsza, egy elátkozottnak tűnő építkezési projekt feltérképezése, vagy egy a kórházi betegeket zaklató szellem utáni nyomozás. Az emberi kapcsolatok ellen erősen berzenkedő Yakumo kénytelen megbarátkozni a lerázhatatlan és mindig vidám Harukával, de ami sokkal keményebb kihívás elé állítja: kénytelen szembenézni saját múltjával és azzal, hogy különleges képességét ne csupán átokként, hanem egyben áldásként is elfogadja.
Hát eszméletlenül megörültem mikor ráleltem erre az animére. Death Note-hoz hasonlóra vágytam már a sok romantikus, vicces után, s ez ugyan nem igazán hasonlít rá, mégis egy igazán jó műfaj. Imádom a bűnügyi sztorikat és a szellemeseket is... összekombinálva? Perfect. De nem hiányzik belőle az akció, sem a romantika.
Szóval ez jellemzi az alapsztorit, amit nagyon élveztem. A hangulata helyenként nyomasztó, szomorú, máshol vicces, kikapcsoló, megnyugtató. Tetszik benne, hogy semmi összefüggés nincs a hosszabb-rövidebb történetek közt, mégis folytatólagosak. Leginkább a Szellemekkel suttógora emlékeztet. Tetszenek a lassan bontakozó kapcsolatok, a karakterfejlődés, hogy részről-részre egyre többet megtudunk.
Az opening képkockái nagyszerűek, de a zenéje... nem tudom úgy az egész sorozat hangulatához illik, de a képsorokhoz valami gyorsabb szám jobban passzolt volna. Az ending egyszerű volt és jó. Tetszett.
A grafika szép, de hiányoltam belőle a színeket. Haruka rózsaszín haja monjuk eléggé irritált, de egyedül az adott egy kis életet a fakó színekbe. Amúgy szép volt a rajzolás.
Leginkább érdekesnek titulálnám a sorozatot. A szellemekről, túlvilágról alkotott kép, s, ahogy ezt megvalósították. Baromi érdekes volt Yakumo apjának története is. Lopjuk el a fiú testét és keljünk benne új életre... hát wow. Érdekes, érdekes, érdekes...
Szereplők
Főszereplők
Haruka és Yakumo
Haruka egyszerűen egyszerű és szerethető karakter. Yakumo pedig bonyolult, titokzatos... azt a "megakarlakismerni" érzést váltja ki belőlem, és szerintem Harukában is. Mogorva, magának való... mégis elbűvölő. A kettejük kapcsolata is csak úgy, mint a sorozat érdekes. Mikor kiderült, hogy közös múlttal rendelkeznek eléggé ledöbbentem de nagyon tetszett a dolog.
Kedvenc szereplő
Kazutoshi Gotou
Nem tudom megmondani miért, de ő lett a kedvencem elég hamar. Szimpatikus és kész. Egy egyszerű rendőr, aki kiskorában megmentette Yakumot, azóta 'vigyáz' rá, de ezt elég sajátos, goromba módon teszi.
Legirritálóbb karakter
Miyuki Nanase
Nagyon, de nagyon idegesített ez a nő... fuhh! De még csak nem is ő volt a főgonosz mégis borsódzott tőle a hátam. Hogy tudott röhögni, atyám! Nagyon bosszantó volt.
Legjobb jelenet
1. részben Yakumo a nővéréről beszélt Harukának.
Legjobb rejtély
1. rész
Legérdekesebb rejtély
A lány a kórházban
Legszomorúbb rész
Isshin Saitou halála
Összeségében
Grafika: 4/5
Karakterek: 5/5
Karakter fejlődés: 5/5
Humor: 3/5
Mondanivaló: 4/5
Hangulat: 5/5
Történet: 5/5
Opening/Ending: 4/5
35/40
|