Yu Yu Hakusho - A Szellemfiú
Nos, ezt az animét is imádtam kiskorom óta a mai napig.
Mivel előkelő második helyet foglal el a listámon, még nem jött el a negatív kritikák ideje. A sorozat négy részből, mondhatni évadból áll. Az elsőben megismerhetjük a nagy csapat tagjait, s egyéb fontos szereplőket, valamint figyelemmel kísérhetjük, hogyan csöppen bele főhősünk a Túlvilág ügyeibe. Yusuke Urameshi halálával veszi kezdetét az egész történet, mikor is megment egy kisfiút a gázolástól. Soronkísérhetjük, a Túlvilág királyának fia hogyan segít neki feltámadni. Cserébe azt kéri, legyen a szellemvilág detektívje. Első küldetésén ismeri meg jövőbeli barátait, csak itt még ellenségként.
Az egyik, amit nagyon szeretek ebben a sorozatban, az amiből éppen van elég benne: a harcok. Ki fog nyerni, hogy fog nyerni... számtalan lehetőség, és sosem tudni, mikor mi fog történni.
Nos, tovább a következő évad történetére... hőseink meghívást kapnak a Sötét Harcművészetek Viadalára (vagyis inkább rákényszerítik őket). Ha veszítenek meghalnak, így minden erejüket latba vetve küzdik végig magukat a döntőig.
A harmadik évad során hét rejtélyes, különleges képességű ember meg akarja nyitni az átjárót az Alvilágba, a csapat feladata természetesen ennek megakadályozása. A negyedik évad pedig az alvilág uralmáért folytatott harcot mutatja be.
Természetesen ebből a sorozatból sem hiányozhatnak a tragikus történetek, és a romantikus szálak, így válik teljes egésszé. Na meg persze a humor elmaradhatatlan, s ha valamin lehet röhögni, ezen biztosan.
A főszereplő
Yusuke Urameshi egy egyszerű 14 éves gyerek, leszámítva azt, hogy ő a város réme, imád verekedni, és minden harcból győztesen kierül ki. Ennek megfelelően igen gyakran kerüli az iskolát, és tiszteletlen tanáraival. Mindenkit váratlanul érint, hogy megmenti azt a kisfiút. Eleinte nem tűnhet valami jó karakternek, ám a sorozat folyamán drasztikusan megváltozik. Hihetetlenül nagy akaratereje van, bár néha elég lusta.
A leghumorosabb szereplő...
... nem más mint Kazuma Kuwabara. Eleinte Yusuke ellensége, majd legjobb barátja lesz. Hatalmas nagy idióta, ez nem vitás, de hatalmas szíve van, és mindent megtesz másokért. Elég nagyképű tud lenni, viszont barátjával ellentétben képes tanulni, ha szükséges. Imádja a macskáját. Egyértelműen neki van a legtöbb poénja.
A legokosabb karakter
Egykoron ő volt Youko Kurama, a legendás bandita, az ezüst róka démon. Egy üldözésben megsérült, és az emberi világba menekült, ahol egyesült egy meg nem született babával, és emberi formában újjá született. Minden növényt képes fegyverré alakítani, kedvence a rózsaostor. Kitűnő tanuló, minden helyzetben képes hidegfejjel gondolkozni, és mindig van valami trükk a tarsolyában. (megjegyzem amikor kiskoromban néztem a sorozatot, azt hittem nő, bár erre a szinkronja is jócskán rásegített)
A legmogorvább karakter
Hát róla ez jutott először az eszembe. S valóban, Hihei eléggé magának való figura, nem valami társasági lény. A későbbiekben megismerhetjük fájdalmas, szomorú múltját, melynek fényében nem meglepő viselkedése. A kard mestere, és rendkívül gyors. Van egy harmadik szeme, mellyel különleges képességekre tett szert. Félig jég (hótündér) -és félig tűzdémon. Van egy húga, Yukina, aki eltűnt bátyját keresi, de a fiú nem mondhatja el neki. Ezekmellett eléggé forrófejű, és imádja bosszantani Kuwabarát (aki cserébe folyton le Kertitörpézi, mert elég alacsony). Kurama legjobb barátja.
Azt hiszem ennyi összefoglalás elég lesz az animéről, nem nagyon tudok többet írni. Számomra elég tanulságos volt, és imádtam minden egyes részét. Leg-leg pillanatokat most nem fogok írni, mert mindenből volt benne egy kevés, rengeteg szomorú, vagy vicces pillanat volt benne.
|